Délután kaptuk a hívást, hogy törött szárnyú törpegémet találtak Tiszaújvárosban. Egyesületünk elment Tiszaújvárosba és gyors átvizsgálás után elhoztuk a madarat.



Az itthoni átvizsgálás során megállapítottuk, hogy jobb szárnya törött, bal szárnyán nyílt vérző törés van. A madarat halszeletekkel és halpéppel megetettük és utána bőven kapott folyadékot. Kis pihenő után a nyílt törést kimostuk és fertőtlenítettük, majd mindkét szárnyát rögzítettük.







 A képeken jól látszik, hogy szerencsétlen madár a konyha közepén próbálta magát álcázni a szokásos kinyújtott nyakkal és himbálózva ide oda mintha csak egy nád száll lenne. A madarat gyors egyeztetés után feltettük a Hajú Volán Zrt. debreceni járatára ahol már a sofőr Harsányi Lajos várta a madarat. Köszönjük a Borsod és a Hajdú Volán Zrt. hozzáállását és segítő munkáját. Köszönjük Harsányi Lajos sofőrnek a segítő munkáját.
A gém légkondicionált buszon úton van Debrecen felé ahol a Hortobágy Madárkórház dolgozói leveszik a madarat és műtétre szállítják.

Örülünk, hogy segíthettünk.
Lehoczky Krisztián
MTE


2013 Aug 07