Telefonos bejelentést kaptunk pénteken miszerint sérült madarat találtak Nyékládházán. A bejelentő volt olyan kedves és elhozta nekünk a madarat. A héja nagyon rossz kihűlt, kiszáradt állapotban került hozzánk. 



Gyors átvizsgálás után megállapítottuk, hogy jobb szárnyán nyílt felkarcsont törése van. A tollazata összetapadva, ázottan nedvesen összetörve feküdt a vizsgáló asztalon. Ami azonnal feltűnt, hogy a madár hőmérséklete hideg, jóval a normális alá süllyedt.


Az állapota alapján több napja feküdhetett étlen szomjan a megtalálás helyén. Ilyen rossz állapotú madárnál az is kétséges volt, hogy egyáltalán megéri e következő órát. Kevés folyadékot és CALO –PET pasztát sikerült a kábult madár begyébe juttatni, miután azonnal értesítettük Dr. Déri Jánost a Hortobágyi Madárkórházból, akivel abban maradtunk, hogy a Héja ilyen állapotban nem szállítható hosszabb úton ezért itt Miskolcon kapja meg az életmentő ellátást. A madarat a súlyos kihűlés miatt meleg vizes palackokkal körberakva vittük tovább a Felsőzsolcai Állatorvosi Rendelőbe Dr. Héczei Csabához, aki melegített infúziót és antibiotikumot adott a fiatal héjának. Kisebb javulás után a madarat visszaszállítottuk Mályiba ahol nyílt törését kitisztítottuk és szárnyát bekötöztük. A melegítést tovább folytatva alulról palackokkal, felülről pedig lámpákkal folytattuk. Estére sikerült 31 fokról 36 fokosra melegíteni a kábult madarat. A Dokival megbeszéltek szerint megpróbáltuk este megetetni a madarat, köpetmentes táplálékkal. A kis héja az etetés közben többször láthatóan rosszul lett fejét lógatva szinte ájultan feküdt. Emiatt csak éppen annyi táplálékot kapott este, amivel másnap reggelig kibírja, hisz az emésztéshez is energia kell, ami szerencsétlen madárnak éppen nem volt.


Reggel ugyancsak kevés táplálékkal megetettük és folyamatosan melegítettük. A délutáni etetésre és sebtisztításra felkészülve kivettük a madarat a helyéről, aki nagy rugdalózással jelezte sokkal jobban vagyok. Testéről levettük a kötést és a kicsi héja, aki még tegnap szinte ájultan feküdt a dobozban délután felállt. Volt is nagy öröm addig, amíg el nem kezdte szépen lassan leengedni a fejét majd elborult min egy tégla.



A Doki már jelezte felénk, hogy vírus is lehet a dologban, de ekkora már biztos volt, hogy Nyugat-nílusi lázzal is meggyűlt a baja a madárnak. Dr. Puskás Gábor segítségével kapott B vitamint, amit be is adtunk neki. További infúzió, B vitamin és Probiotikum mellet folytattuk a táplálást. Estére kevés sötétzöld kocsonyás székletet produkált a madár, ami megint csak semmi jóra nem utal.
Szerencsére vasárnapra szállítható állapotba került a héja. A Hortobágyi Madárkórház részéről Déri Balázsék indultak útnak, a Madármentő Állomás Mályi részről pedig Ujhelyi Sándor és jómagam szállítottuk a madarat. A találkozó Mezőcsáton volt ahol kapott egy kevés infúziót az útra és a hivatalos okmányok kitöltése után a madarat átadtuk a Hortobágyi Madárkórháznak. Állapota javult, de még nem lehet kijelenteni, hogy túl van a nehezén. A sötétzöld, folyós zselészerű széklet ma reggelre világosbarna kissé híg székletté változott.

Dr. Déri János és munkatársai kezei között a nyílt felkarcsonttörés is gyógyulásra talál, de először a vírusos fertőzéssel kezelik a fiatal madarat. Bízom benne, hogy a Dokiék áldozatos munkájával a fiatal szervezet legyőzi a kórt és újra repülni fog a madár.

 

    

2013 Oct 15